A Netflix kicsit megtrollkodta a karácsonyi kínálatot, vagyis azokra is gondolt, akik a mézes-szirupos szezonális filmek émelyítő hatását egy kis sós-kesernyés ízvilággal öblítenék le. De azért ne horrorra számítsunk.
Skandinávia és a karácsonyvárás igazán összeillő párosnak tűnik, bár ezúttal nem a hygge és az otthon meghitt melege kerül a főszerepbe, hanem mindaz, ami ezeken kívül van: a tomboló hideg, a sötét és a szörnyek. A gonosz törpék című dán minisorozat, melyet Roni Ezra rendezett és Stefan Jaworski írt, valójában egy hosszabb filmnek felel meg (összesen kb. 150 perc), és Dániába repíti a nézőket, szép tájakkal (Koppenhága környékén forgatták), kellemes zenével, viszont sajnos összecsapott történettel, reális imdb-s 5,5 ponttal - mindazonáltal elgondolkodtató üzenettel.
Kötelező közhelyek
Felsorakoznak a kötelező közhelyek, amelyek többsége ismerős már máshonnan is. Vegyünk egy világtól elzárt, kietlen nyaralóhelyet, adjunk hozzá egy patetikus körülmények között felajánlott és brutálisan szétmarcangolt állatáldozatot, fűszerezzük meg némi családi konfliktussal és kocsiban veszekedéssel, zárkózott, barátságtalan helyiekkel, és tegyük az egészet teljessé a helyi Trollokkal. A hab a tortán pedig egy zárvány a zárványban: egy elektromos kerítéssel elzárt terület, mint a Jurassic Parkban. Annyira a panelek uralják a filmet, hogy aki igazi izgalomra vágyik, félni szeretne, rejtélyt bogozni, annak lesznek nehézségei. Annyira viszont mégsem rossz, hogy ne akarjuk végignézni.
Ami nekem különösen hiányzott a filmből: a titok és a megfejtés. A rejtély tálalása nem igazán körültekintő, nem igazán izgalmas, hiába rejtélyeskednek a helyiek, szinte mindent már azelőtt tudunk, mielőtt megtörténne. Még csak azt sem mondhatom, hogy megjósolható a történet, mert nincs mit megjósolni. Na jó, a végkimenetel tartogat némi találgatnivalót, és némi rejtély azért marad, de az meg jobb lenne, ha inkább kiderülne.
A kényesen őrzött ökológiai egyensúly - valójában már rég nem is egyensúly
A film középpontjában az ökológiai szempont áll, ahol a történet kapcsolódik a nissék és elfek folklórjához, hiszen ezek a lények eredeti formájukban a természeti törvények megtestesítői is voltak. Emellett fontos szerepet kap az áldozathozatal: az embernek vissza kell adni valamit a „természetnek“, jelesül a természet pusztító oldalának ahhoz, hogy az egyensúly megmaradjon. Az áldozat szükségessége egyébként a legtöbb vallásban és mitológiában tetten érhető.
Igen ám, de hiába hangoztatják az ellenkezőjét, ezen a szigeten a valódi egyensúly már csalhatatlanul megbomlott, és ennek a bomlásnak a jele éppen maga a kerítés, a karantén. Ám azt sajnos nem árulják el, hogy mi okozta ezt az egész fura helyzetet. Csak megpendítik, mi pedig sejthetjük, hogy valami környezetkárosításról van szó, némi mitológiai kutakodással esetleg kiderülhet, hogy miről. Találgatni találgathatunk, de azért érdekes lett volna, ha ezek után ki is derül, hogy konkrétan mi történt. Volt-e mindez valaha másképp, volt-e olyan, hogy a törpék például nem voltak gonoszak. Érdekes lenne az emberek és törpék közti konfliktusnak a kibontása és valamiféle megoldása, amit jobb ötlet híján egyszerűen megspórolnak, a szőnyeg alá söpörnek, rács mögé dugnak.
Nade egy szó mint száz, hogy ez az egyensúly mennyire nem egyensúly és mennyire nem fenntartható, arra az Idegen, a külső erő vagyis a főhős érkezése világít rá, aki katalizálja a folyamatokat. A helyiek egyetlen törekvése, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba, de ez már lehetetlennek bizonyul. A változás elkezdődött, és valójában onnan kezdődhetne egy érdekes történet, ahol a film véget ér. Vagy akkor lehetne érdekes a történet, ha nem sikerülne elérni, hogy visszarendeződjön a status quo, miután felbolydult a rendszer. Vagy ha nem lenne kerítés.
Mindebben persze megláthatjuk civilizációnk tükrét, túlélési stratégiáját, az elzárás mint megoldási kísérlet évezredes kérdéseit és ellentmondásait. És kiolvashatjuk az üzenetet, melyet a járványhelyzet is hangsúlyoz, csakhogy kicsit kapcsolódjunk az aktualitásokhoz is: Ne akarjunk visszatérni ahhoz, amit „normálisnak“ tartottunk, mert az valójában nem normális.
U.I: A film eredeti címe Nisser, ami angolul Elves lett, pedig a nissek és az elfek két különböző lénycsoportot képviselnek. A nisse (ez a dán elnevezés) a skandináv folklór leginkább a téli napfordulóhoz és a karácsonyi időszakhoz köthető lénye, aki egyébként a tanyasi gazdaságok védelmezője. Karácsonykor zabkását kell neki kikészíteni, ha az ember azt akarja, hogy rendben legyenek a dolgok. Kinézete szerint hosszú fehér szakállú törpe, aki általában szürke, piros vagy más élénk színű sapkát visel.
A hagyomány szerint a nisse valamelyik tanyaépületben lakik, és onnan felügyeli a folyamatokat. Ha jól bánnak vele, megvédi a családot és az állatokat a gonosztól és a szerencsétlenségtől, és segíti a házi-, mezőgazdasági munkákat is. Ha azonban megsértik őt a tisztelet hiányával vagy azzal, hogy rosszul bánnak az állatokkal, akkor borsot tör az emberek orra alá: tárgyakat lop, sőt, az állatokban is kárt tehet vagy megölheti őket.
Az elfekre ugyanakkor leginkább tündérként tekintenek, akik szintén lehetnek jók vagy rosszak. Az óizlandi prózai Eddában azonban találunk egy érdekes adalékot. Itt esik szó a dökkálfar-okról, vagyis sötét elfekről, akik eredetileg a föld alatt laknak. A filmben valószínűleg inkább ezt a képet vették alapul, nem pedig a nisseket, és így kaphatunk némi kulcsot ahhoz is, hogy mi volt az a bizonyos "őstörés", ami először megborította a természet egyensúlyát.
Képek forrása:
Ktp72/commons.wikimedia.org/wiki/File:Ofring,_Bork_vikingehavn.jpg
https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.en
Alexas_Fotos/Pixabay.com
